Pályázati kategória
első lemez
Zenekar / rendezvény neve
Ati Edge and the Shadowbirds Pályázó személy / szervezet neve
TAIFUU Bt.
Megye
Budapest
A zenekar származási helye / a rendezvény helyszíne (város)
Budapest
A zenekar vagy rendezvény rövid bemutatása, a pályázati cél megvalósításának rövid leírása
A zenekar 2007 elején alakult Shadowbirds néven azzal a céllal, hogy a
magyar psychobilly/rockabilly paletta színesebb legyen. Alapító tagok:
Ati EDGE aka Shadowman (Illés Attila), Cherry Chainsaw aka Krista
(Auer Krisztina) és Sick Wolfman (Abai Roland). Az első
demófelvételek után a zenekar több meghívást kapott és az első hazai
koncert után egy nagyszabású nemzetközi fesztiválon mutatkozott be
Prágában még 2007 végén. A debütálás nagy sikert aratott és a zenekart
egy kisebb Lengyel turnéra invitálták, ami még 2007 végén 3
lengyelországi klubban teltház előtt zajlott. Ekkor jelent meg az első
MCD a német Crazy Love Records gondozásában. Az MCD 4 számot tartalmaz
és rengeteg pozitív visszajelzés érkezett az ország határain belülről
és kívülről is. A lemzeről a "The Monster" című szám felkerült a német
Psychomania Magazin válogatás CD-jére, majd 2008 márciusában a
Shadowbirds fellépett Budapesten a nagysikerű amerikai zenekar, a
Koffin Kats, majd pár héttel később Dead Elvis And His One Man Grave
előtt. Néhány hét eltelt és a banda újból színpadon találta magát
Bécsben ahol nem kisebb előadóval osztották meg a színpadot, mint Lee
Rocker-rel, a legendás amerikai Stray Cats nagybőgősével és
zenekarával. A következő napon pedig Németországban, Augsburgban
osztották meg újból a színpadot Dead Elvis-szel.
Áprilisban a zenekart meghívták Kijevbe az Ukrabilly Bang néven futó
két napos nemzetközi fesztiválra majd májusban, Németországban a
Psychomania Rumble No. 2. nemzetközi psychobilly fesztiválon
mutatkoztak be. Ezt követően Roland betegsége miatt kiszállt a zenekarból. Helyét
néhány hónap után Furo vette át. A zenekarban bekövetkezett tagcsere
miatt a név Ati Edge And The Shadowbirds-re változott és elkezdődtek a
próbák az új felállással. 2009 márciusában lépett a banda újból színpadra Romániában. Temesváron és Kolozsváron. Mindkét koncert messzemenően felülmúlta a
várakozásokat és további meghívások érkeztek a szervezőktől. A
folytatás egy 2 hetes Európa turné keretein belül következett,
Németország, Franciaország, Svájc, Spanyolország és Ausztria
psychobilly, rockabilly és punk rajongói nagyon várták már a zenekart
és szórakoztak együtt, önfeledten a zenére. A turné után a zenekar
elhatározta, hogy felveszi első albumát és elkezdődtek a demó
felvételek. Májusban egy csehországi fesztiválon felléptek és
Nagyharsányban egy motoros találkozón sikerült megmutatni a
közönségnek, hogy milyen is a psychobilly a banda elképzelésében.
Júliusban a zenekar stúdióba vonul és rögzíti a régóta tervezett első
nagylemezét majd ősszel visszatér és folytatja a színpadok ostromát.
„Az állandó koncertezéshez elengedhetetlen, na meg persze az alkotói vágy kiéléséhez a banda életében egy nagylemez készítése. A felvételek a DL Stúdióban és a TSS Home Stúdióban lesznek rögzítve 2009. július/augusztusában. A kiadásra tervezett idő 2009.
szeptember/október. CD formában szeretnénk megjelentetni az anyagot. Külföldről (több kontinensről is!) komoly érdeklődés mutatkozik a lemezre, ezért egy igazán minőségi produkciót kell nyújtanunk. Mindenképpen szeretnénk klipet is készíteni, és nagyon erős sajtó kampányt mind itthon, mind külföldön. A Zombie11 Produkció segítségével, illetve az eddig is sikeres önszerveződésből adódóan ezt biztosítottnak látnánk, de sajnos az anyagiak erősen korlátozhatják törekvéseinket, ezért nagyon fontos lenne minden támogatás! A Németországban megjelent MCD-nek sajnos nem volt idehaza terjesztése, a nagylemezzel viszont végre a magyar piacra is szándékozunk betörni, komoly terjesztéssel. És ami fontos hagyományos bakelit (LP) formátum is készül majd!”
Meghallgatható mp3:
01. Unexpected.mp3
04. The Monster.mp3
Pályázó honlapja: http://www.myspace.com/theshadowbirds
Kontakt: horvath.laszlo@zombie11.hu
|