A két napos rendezvény kapcsán az elmúlt évekhez hasonlóan 30-34 együttes jelentkezésére számítunk. E két nap alatt a helyi ifjúság fogadja az egész országból érkező fiatalokat, sőt tavaly már határon túli együttesünk is volt. Helyi fiatalok szervezik, bonyolítják le a helyi népművelő segítségével az egész rendezvényt. Megpróbálunk minél nívósabb zsűrit hívni. Tavaly Szörényi Szabolcs volt a zsűri elnökünk. A nyertes csapataink utógondozására is gondolunk, hiszen elindítottuk a rock klubunkat, ahol a fellépő csapatokat hívtuk meg. Sajnos anyagi források miatt idén e rock klub szünetel. Fesztiválunkra meghívunk minél több zenei szakembert, stúdiókat, hogy közösen tudjunk segíteni a tehetségeknek. Három zenekarunknak is van már kislemeze. A környező települések mind további fellépési lehetőségeket kínáltak nyerteseinknek. Valamint stúdiós felvételi lehetőségeket is kiosztunk a győztesek között, melyek szintén felajánlások.