Entry - Biográfia
Székesfehérváron alakult a zenekar valamikor 2006-ban. Ekkor még csak Sincki Ákos (Kidy) és Bazsó István (Bucky) volt az együttesben, mint alapító atyák. Feldolgozásokat kezdtek el játszani, főképpen The Offspring számait. A zenekar, (ami idáig két tagból ált), félévre rá kapott nevet, ezt a székesfehérvári Aloha Skate Park egyik reklám molinója ihlette. Truckeszitz Gábor (Truki) kicsit később került be a zenekarba Bucky által, mint szóló gitáros. Általános iskolai osztálytársként ismerték meg egymást, ő volt, aki inspirálta a zenélés elkezdésébe. Szóval Truki megjelenése óta a zenekari név, The Entry mivel ő a "The" a zenekarban. Truki berobbanása sajnos még továbbra se volt elég, énekes és dobos még sehol. Kidy közösségi élete hozta ki a zenekart az állóvízből, rátalált akkori dobosra, Laufer Viki- re és az énekes re is, Kiss Viktorra. Itt megkezdődött az élet, kialakult pár saját szám is, de a fő vonal továbbra is a feldolgozás volt. Sajnos a sok élmény, buli után a zenekar ismét nehéz időszakon ment keresztül. Viki és Viktor is kivált az együttesből. Ekkor szerencsére volt egy mentő ember a közelben, aki beállt dobolni még pedig Verebi László (Noki) ki napjainkba a Nonverse zenekar dobosa. Nokival körülbelül félév volt az együtt működés, ekkor különböző okok miatt Kidynek át kellet térnie dobra (ezt mai napig egyikük sem bánja). Mikor Kidy "meg tért" és elkezdet dobolni Bucky újabb tagot, énekest szerzet a zenekarnak Óvári Péter személyébe. Petivel igen sokáig dolgoztak együtt s sok saját számot írtak, itt már legfőképpen saját zenékkel foglalkoztak, kezdet kialakulni valami féle tudatos zenélés is. Egy év után a zenekar újra problémás helyzetbe került, mivel Petinek sajnos tovább tanulása miatt abba kellet hagynia. Ekkor képbe jött egy új zenekari tag, Truki barátnője Vida Írisz Minami énekes. Most így 2010 ig. ez a zenekar története. |