Fabatka
Folk, World
1997
Határon túli
Sepsiszentgyörgy
fabatka.ro
 
 
 
 
Regisztrált felhasználók csillagozhatják a profilokat.
Profilkép
A zenekar kezdete egészen 1997-re megy vissza, amikor Ségercz Feri és az általa indított pásztorfurulya és népzene kurzus diákjai aktívan muzsikálni kezdtek. Akkor a gyerekek 13 és 17 év közöttiek voltak. A felcsíki, a moldvai és a gyímesi népzenét folyamatosan tanulták és játszották. A színpadi produkcióinkat egy továbbgondolt zenélés jellemzi, ami sajátos átdolgozásokhoz vezetett.

A koncertanyag kialakulása ezzel egyidőben kezdődött. A színpadi produkciót már egy továbbgondolt, helyenként improvizatív zenélés jellemezte. Ez a folyamat sajátos átdolgozásokhoz vezetett. A ma szóló Fabatka zene jó néhány évig érlelődött.
Az elképzelés, hogy népzenei alapokból gazdálkodva, ízléses zenét hozzanak létre.

A zenekar 2005-2006-ban nagy változáson ment át, amikor a régi tanítványokból elhivatott zenészek váltak. Ugyanakkor csatlakoztak olyan képzett zenészek, akik jól érezték magukat a műfajban. Így szólalt meg egy jóval érettebb, kimunkáltabb zene, ami azóta éli színpadi életét.

Első kiadványuk a “Tegnap es ma mentem haza…” (2000) címet viseli, ezen felcsíki és moldvai muzsika hallható, valamint néhány áthangszerelt és átdolgozott moldvai ihletésű dal.
Második kazettájuk 2002 áprilisában került kiadásra, “…hogy szeresszen i világ” címen. Ezután a "Virágos kenderem elázott a tóba..." c. kiadvány készült el, de kiadatlan maradt, mivel nem voltak megfelelő körülmények, és aktualitását vesztette. Harmadik zenei anyaguk, a „Nyáron piros, télen kék...” címen 2008 óta vásárolható, a Fonó gondozásában.

Az együttes egyrészt hagyományos azaz autentikus népzenét játszik, ami a Táncházainkban érvényesül leginkább. Leghamarabb moldvai táncokat játszunk a mai felállásba, kobza-furulya felállásba, de elképzelhető gyimesi, felcsiki és belső erdélyi dialektusok is.