| HungaroConnections 2009/I |
|
2009. február 26.
|
A most hetedik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését.A HungaroConnections program 2005-ben indult, immár negyedik éve működik sikeresen, s eddig közel 300 hazai és külföldi koncert jött létre a támogatásával. A program eddigi működése során nagy örömmel nyugtáztuk, hogy ez a pályázati forma sok zenekarnak adott lökést a külföldi koncertezési lehetőségek és partnerzenekarok felkutatásához. A HungaroConnections elsősorban azokat a zenekarokat célozza (kisebbeket és nagyobbakat egyaránt), amelyek életképesek, hisznek magukban és vállalják a külföldi koncertezéssel járó kihívásokat. A támogatás elsősorban az útiköltségeket fedezi, és nem célja a koncertek költségeinek 100%-os finanszírozása. A támogatás összege és feltételei: Egy-egy zenekar az általa kiválasztott külföldi partnerzenekarral együtt 100 ezer Ft támogatási összegre pályázhat, és ennek fejében egy-egy közös koncertet játszanak itthon és a külföldi partnerzenekar hazájában. Támogatott időszak: 2009. április 1. – 2009. szeptember 1. Jelentkezési határidő: 2009. március 27. Tovább a részletes pályázati kiíráshoz. |





A most hetedik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését.














