Az együttes sok tag kipróbálása után 2004. novemberében alakult meg, melynek tagjai Barna Balázs (ének), Lapis Botond (gitár, vokál) Gönczy Gergő (basszusgitár, vokál), és Tóth Roland (dobok). Gönczy Győző látott valamit az együttesben, így elvállalta a menedzseri feladatot. Neki köszönhetően egyre több koncertjük volt. 2005 elején elkészültek az első stúdió felvételek a budapesti Brillantin Stúdióban, amely két sajátszám és a két feldolgozás volt. Majd további számokat vettek fel a szerencsi Dream Stúdióban. Gyarapodtak a koncertjeik, és egyre több ember halott az Idiot Side - ról. Bekerülhettek a média több rádiócsatornának köszönhetően. Majd idővel 2008 - ban már már a tv - ben is láthatta a közönség, amit újdonsült médiásuknak, Maszler Lászlónak köszönhették. A csapat bemutatkozó albuma tavasszal megjelenik az mTon gondozásában. A harmadik kisfilmjüket nagy sikerrel fogadta a közönség, melyet az Álarc című számukhoz forgattak, melyet Indián és stábja készített!
IdiotSide - Álarc: http://www.youtube.com/watch?v=32x3Ht72vc0 |