| Impresszió |
| Metál |
| 2008 | |
| Jász-Nagykun-Szolnok megye | |
| Kunszentmárton | |
| myspace | |
| Regisztrált felhasználók csillagozhatják a profilokat. |
|
| Impresszió
Stílus: metal, blues-os, core-os és néhol alternatív elemekkel. Szöveg világ: magánéleti problémák, érzések, érzelmek megjelenítése, vers- és népdalfeldolgozások. A zenekar alapítása Kovács László, Szűcs Máté és Szűcs Miklós nevéhez fűződik, akik kezdetben klasszikus gitárral és dobbal próbáltak zenét alkotni, több-kevesebb sikerrel. Hozzájuk csatlakozott Madarasi Tamás, mint énekes. Ebben az időszakban keletkezett pár kezdetleges felvétel indította el a zenekart működése útján. Nem sokkal később két érdeklődő jelent meg a zenekar körül: Kecskés Béla és Szántó Zsolt. Béla lehetőséget látott az együttes énekesi posztjának betöltésében, Zsolt pedig gitárosként szeretett volna csatlakozni. Néhány közös próba után az alapító tagok, Béla tehetségére való tekintettel, megváltak Tamástól. Így megszületett 2008 tavaszán az "ős" felállás: Kecskés Béla - ének Szűcs Miklós - gitár Kovács László - basszusgitár Szűcs Máté - dobok Elkezdődtek a próbák és a kezdeti technikai problémákat leküzdve, a zenekar nekilátott saját számai megalkotásának. 2009 telén csatlakozott Szabó Dávid, aki a zenekart a ritmusgitáros poszton erősítette. Kecskés Béla - ének Szűcs Miklós - gitár Szabó Dávid - ritmusgitár Kovács László - basszusgitár Szűcs Máté - dobok Pár hónappal később a zenekar elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa magát a közönségnek. A bemutatkozás 2009 júliusában, a II. Ifjúsági Rock-tábor keretei között történt meg. Ezután sorra következtek a fellépések. A zenekar a térségben több helyre is ellátogatott. Ez a felállás 2010 októberéig tartott, mikor a zenekar, közös megállapodás alapján, megvált az egyik alapító tagtól, Kovács Lászlótól. A megüresedett helyre Papp Sándor tűnt a legmegfelelőbbnek, aki többek között az együttes régi ismerőse is volt. Ezáltal új felállás alakult meg: Kecskés Béla - ének Szűcs Miklós - gitár Szabó Dávid - ritmusgitár Papp Sándor - basszusgitár Szűcs Máté - dobok |
-
Dodgem - Borfesztivál - Szeged, Széch...
2012. május 18. -
Dodgem - Városi Gyermeknap - Mezőtúr...
2012. május 27. -
Dodgem - Szeged, Gyermeknap
2012. május 27. -
Long Play 33 1/3 - Dűrer kert - Budapest
2012. szeptember 9.




















