klub2009_35
JATE klub
Universitas-Szeged Diák-Szolgáltató Központ Kht.
Csongrád megye
Szeged
6720 Toldi u. 1.
Csaba Levente
62/544-056
www.jateklub.hu
62/546681
Profilkép
A szegedi egyetemi hallgatók kedvelt szórakozóhelye 1973. márciusában nyitotta meg kapuit, mint a József Attila Tudományegyetem Klubja. Az intézmény a 80-as évek közepére vált országos hírű kulturális és szórakoztató központtá. A légópincéből kialakított pinceklub Szeged belvárosában, a Szegedi Tudományegyetem központi épületének alagsorában található, ezzel is jelezve azt, hogy mennyire szerves részét képezi a hallgatói hétköznapoknak. A Klub helységeit két éve teljesen felújítottuk, klímával, modern hangtechnikai eszközökkel és fénnyel szereltük fel. A „megfiatalított” hely ennek köszönhetően még látogatottabb és ismertebb lett a városi klubok közt.
A szórakozóhely napközben Kávézóként üzemel, esténként pedig kari buliknak, koncerteknek, számos DJ-nek, kulturális programoknak, színházi és költői esteknek, valamint táncháznak ad otthont. A Klubban egy-egy nagyobb buli alkalmával 1000 embernél is több megfordul, ahol három tánctér közül választhatja ki a számára megfelelő zenei stílust, szórakozási lehetőséget.
Minden év május 1.-től a Klub oldalában kialakításra kerül a JATE Klub Terasz, amely Szeged belvárosában egy igen hangulatos és preferált helyen, délelőtt 10 órától éjfélig várja a felfrissülésre és nyugodt pihenésre vágyó vendégeket.
Folyamatos működésünk mellett az SZTE Egyetemi Gólyabált és az Árpád téren megrendezése kerülő EHÖK Egyetemi Vizsgazáró Fesztivált is a mi szervezzük, ezzel is kiszolgálva a törzsközönségünk, valamint a városi lakosság igényeit.

Nyitva tartás:

Hétfőtől péntekig: 10:00 - 05:00-ig, vagy programzárásig
Szombaton: 22:00-tól programzárásig
Vasárnap: zárva

Szeptemberi programok
Szeptember 17. Kowalsky meg a Vega
Szeptember 19. Beat Dis
Szeptember 21. Pál Utcai Fiúk
Szeptember 25. Heaven Street Seven

Októberi programok
Október 02. Irie Maffia
Október 08 .Magna Cum Laude
Október 12 .Váczi Eszter Quartet
Október 15. Neo
Október 19 . Supernem
Október 23. Riddim Colony

Novemberi programok
November 11. Belga
November 05. Zagar
November 02. Kaukázus
November 16. Besh o Drom
November 20. Colorstar
November 27. Korai Öröm
November 30. Barabás Lőrinc Eklektric, Sheket

Decemberi program
December 07. Alvin és a Mókusok

Januári program
Január 29. Copy Con

Februári program
Február 15. Eszter és Gumizsuzsi

Márciusi program
Március 22. Barabás Lőrinc Eklektric

Áprilisi program
Április 12. Vad Fruttik
Április 26. Napra
Április 27. Riddim Colony

Májusi programok
Május 13. Tweed
PANKKK támogatások
2500000