Lassan egy éve, hogy megnyitotta kapuit a kEttőNéGY jelenlegi helyén, a Rigó utcában. Sok minden történt azóta, a kezdeti egy teremről már háromra bővült a kapacitás, rengeteget költöttünk a felszerelés fejlesztésére (és ezt a továbbiakban is folytatjuk) és nem utolsó sorban sikerült szép kis népszerűségre szert tennünk a budapesti zenészek körében. Egyre több országosan is ismert zenekar választja a kEttőNéGY-et állandó próbaterméül vagy készül fel itt egy-egy nagyobb bulira ezzel elismerve, hogy a hely a profi igényeknek is megfelel. Kezdve a "házon belüli" Irie Maffia, Brownfield, UP, Uptown Felaz zenekarokkal, többek között a Moog, Quimby, Szilárd, Ludditák, Lola, Freshfabrik, Carbonfools próbál nálunk rendszeresen, de megfordult itt az R-Go, a Váradi Roma Cafe, Gáspár Laci és a Grammy díjas szaxofonos Chris Potter is. Persze nem feletkezhetünk el a számtalan "amatőr", avagy éppen feltörekvő együttesről sem, akik közül néhányan már a kezdetetktől fogva hűséges bérlőink. Köszönjük!
A legutóbbi bővítési munkálatok már teljesen befejeződtek, mindhárom terem teljesen felszerelve vár benneteket. Természetesen újabb cuccokat is be kellett szereznünk (nem is akármilyeneket) és át is rendeztünk őket. |