| Az együttes Budapesten jött létre 4 tapasztalt zenészből, akik külön külön is közel 1 évtizedes zenei múltra tekintenek vissza. A kezdő lökést Sky, a banda frontembere adta, aki szólóprodukciójához keresett megfelelő zenész társakat. Régi formációjukból Sad-et csábította el az alakuló bandába, aki a basszusért felel. Fő céljának tekintette, hogy olyan gitárost, és dobost találjon, akiknek nem csak zenei beállítottságuk, hanem elképzeléseik, terveik is követik az új formáció irányát, és mind zenei, mind emberi szempontból egy egységes, összeforrt csapat magját alkothassák. A gitáros pozícióra Sub került, aki meghatározó zenei egyéniségével új hangzást vitt az együttesbe. Ezt követően már csak a dobos hiányzott, akit az együttes Scott személyében talált meg. Stílusuk a pop, rock, punk-rock, és progressive hangzás jegyeit is magában hordozza. Olyan dalokat készítettek, és készítenek, melyek úgy képesek megszólítani a nagyközönséget, hogy emellett a zenei értők kényesebb elvárásainak is megfeleljenek. 2009 májusára elkészült a "Whisper"-re keresztelt első EP lemezük, júniusban napvilágott látott az első videoklip-amit a Better Days című dalhoz forgattak. Augusztusban III. helyen végeztek az amerikai ROCK THE DASH 2 zenei versenyen közel 2500 induló közül,ezután pedig felvették második EP albumuk anyagát,mely 2010 januárjában kerül a nagyérdemű elé. A banda októberben, bejutott a nemzetközi ABC tehetségkutató Magyarországi döntőjébe a legjobb 36 zenekar közé és innen továbbjutóként Magyarországot képviseli az ABC International Live Award 2010 január 23-ai Közép-Európai elődöntőjében Bécsben, Ausztriában. |