klub2009_42
| Madách Mozi |
| Acélspeed Filmvetítő és Szolgáltató Kft. |
| Nógrád megye | |
| Balassagyarmat | |
| 2660 Balassagyarmat, Bajcsy Zs. u. 8. | |
| Rigó Zoltán | |
| 35/315405 | |
| www.madachmozi.hu | |
| 70/2996344 |
![]() |
| Volt már a művelődési központban, a helyi vasutas kocsmában, sőt a Fráter Erzsébet leánykollégiumban is, a kábelklubban, a volt megyeháza dísztermében, majd újra a művelődési központban, végül több mint négy éve a Madách mozi ad otthont Balassagyarmat legrégibb könnyűzenei szórakoztató rendezvényének a Rock Táncház-nak , itt úgy tűnik, hogy végleges otthonra talált a balassagyarmati mozi nagytermében. Mára pedig már az egykori név is kezd el kopni hiszen nem csak rock koncertek otthonává vált a hely, egyéb stílusok, színházi előadások is gazdagítják a kínálatot!
Húsz év nagy idő egy klub életében már pedig idén novemberben ez is meg lesz☺, főleg vidéken, egy 16 ezres lélekszámú településen. 1988-ban még 60-70 fő járt az alternatív és rock-koncertekre, színházi előadásokra, majd hamar híre ment a városban, hogy különleges a hely, nem mindennapi zenéket játszanak Így az első Kispál és a Borz koncerten 1990-ben már több mint háromszázan mulattak a klubban. A 20 év generációkat nevelt fel a Rock Táncházban. A majdnem két évtized során több száz koncert, együttes kapott helyet nálunk, fellépett többek között a Tankcsapda, a Kispál, az LB 27, a VHK, a Sexepil, a Road, a Subscribe, a Kinopuskin, a Hooligans, a Korai Öröm, a Brains, a Mystery Gang, a Quimby és még hosszan folytathatnánk a sort... Szeptemberi program Szeptember 12. Falcongate, Grenma, Idoru, Fragments of the Past Szeptember 26. 30Y, Nils Októberi program Október 24. Tankcsapda, Nasmith Október 31. Paddy and the Rats |
PANKKK támogatások
| 2300000 |



















