Morze
Rock
2009
Budapest
Budapest
www.myspace.com/morzezenekar
 
 
 
 
Regisztrált felhasználók csillagozhatják a profilokat.
Profilkép
A Morze zenekar 2009 őszén alakult Budapesten. A tagok ezt évekkel melelőzően már sokat játszottak egy színpadon fesztiválokon és klubbokban, csak más-más formációkban. Visszakanyarodva a közelmúltba, 2009 tele és 2010 eleje folyamatos próbákkal és felkészüléssel telt, majd 2010 februárjábab debütált a felállás a Dűrer kert falait feszegetve. A koncertet követően felgyorsultak az események, így Március hónap végére elkészült az első, 5 saját dalt tartalmazó kislemez, "Árral Szemben" címmel. Április első hetében egy koncert videóklipp látott napvilágot, "Élj" címmel, mely szélesebb körben is ismertté tette a zenekart, majd lehetőségünk adódott Május elején egy teltházas koncertet adni a Kéklyukban, több kíválló együttes társaságában.
Jelenleg új dalok írásával foglalkozunk, továbbá a második koncert klippünk utómunkálatai folynak amely bemutatója Május 27 -én a Diesel klubbos koncertünkön lesz.
Zenei vonatkozásban vizsgálva, magyarul éneklő Rock and Roll trió vagyunk, funky és downrock betétekkel. Elsősorban koncertbandaként foguk elhíresülni, hiszen mindhárman az élő zene szerelmesei vagyunk. A világsztárságnál többre tartunk egy jó koncertet, ahonnan mindenki felejthetetlen élményekkel megy haza.