klub2009_45
Munkásművelődési Központ
Munkásművelődési Központ Kht.
Fejér megye
Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Apáczai Cs. J. u. 11.
20/9593363
mmkjazzklub.mindenkilapja.hu
25/405663
Profilkép
Az MMK Jazz Klub előzményei
Az MMK Jazz Klub 2009. március 6-án kezdte meg működését a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban. Habár ezen a néven egy néhány hónapos klubról van szó, előzményei több évre, bizonyos tekintetben pedig több évtizedre nyúlnak vissza. Dunaújvárosban ugyanis a hetvenes évek végétől rendszeresen különböző zenei előadások kerültek megrendezésre (a helyi Arany Csillag Hotelben és az Ifjúsági Parkban, ahol egyszerre több színpadon zajlottak a műsorok), melyeknek egyik fő szervezője és helyszíne a Munkásművelődési Központ volt. Az utóbbi években aztán ezek a programok kezdtek eltűnni a városi kínálatból, így jelentkezett igény egy új jazz klub létrehozására.
A klubbal kapcsolatos első lépések 2007-ig vezetnek vissza, ám hely és megfelelő feltételek (színpad, hangtechnika) hiányában akkor még nem tudott megvalósulni az akkorra körvonalazódó koncepció:
Olyan klubot szerettünk volna kialakítani, mely elsősorban helyi, valamint országosan ismert - és kevésbé ismert - jazz és blues zenekarokkal ismerteti meg a közönséget. Egyrészt azért választottuk ezt a két stílust, mert hazánkban mindkettőnek komoly hagyománya van, de a médiában egyik sem kap - kapott - kellő hangsúlyt. Másrészt városunkban évtizedek óta igény van az ilyen jellegű zenei előadásokra, bizonyíték erre, hogy a fent említett koncertek nagy része ezt a két stílust képviselte.
A koncerteket folytatni szerettük volna egy zenetörténeti előadássorozattal kiegészítve. Ezzel az volt a szándékunk, hogy ezeket a napjainkban kevésbé ismert zenei stílusokat az emberek számára ismét testközelbe hozzuk, érthetővé és szerethetővé tegyük.
A kész tervekkel a hiányzó feltételek miatt először egy másik helyszínt kellett keresni. Az egyik városi klub tulajdonosa lelt fantáziát egy helyi jazz klub indításában, és anyagi forrást biztosított koncertek szervezéséhez. Így indulhatott el 2007. április 1-jén a klub első jazz - blues koncertsorozata.
Az akkori klub azonban csak a koncerteknek tudott helyet biztosítani, így a zenetörténeti előadássorozattal kapcsolatban arra gondoltunk, hogy a helyi középiskolákban kéne elkezdeni a zeneértő közönség kinevelését. A zenetörténeti sorozat 2008 szeptemberében a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban talált otthonra, és Száz év zene - Fejezetek a könnyűzene történetéből címmel 2009 júniusáig tíz alkalmon keresztül mutatta be a könnyűzene fejlődésének történetét.
Ezáltal elképzeléseink egy jazz klubról - egyelőre - két helyszínen bár, de realizálódtak.

Az MMK Jazz Klub indulása
2008 őszén az MMK-ban sikerült elkezdeni az egyik terem átalakítását színházteremmé, melynek eredményeképpen egy 100 férőhelyes terem áll a jazz klub rendelkezésére. Ide beépítésre került egy 18 négyzetméteres színpad, színpadi világítással, és Stage Line hangtechnika
A színházterem létrehozása szerencsés időpontban valósult meg. Egyrészt mert az akkori klub befogadóképessége idővel kevésnek bizonyult a látogatók számára, másrészt tulajdonos váltás következett be. Az új üzletvezető nem kívánta finanszírozni a koncerteket - a hely népszerűsége ellenére sem - így az új színházterem átalakításainak köszönhetően végre az eredetileg elképzelt helyszínen működhetett a klub.
Itt viszont azzal a problémával szembesültünk, hogy nem kaptunk támogatást a koncertek finanszírozására, mivel az nem volt benne az intézmény éves költségvetésében.
Ezért a zenetörténeti előadássorozatra kellett helyeznünk a hangsúlyt, mely a gimnázium mellett az immár MMK Jazz Klubban is megkezdhette működését. A húsz részesre tervezett sorozat - meglepetésünkre - korábbi közönségünk érdeklődését is elnyerte, így már a nyitó előadáson is sokan megjelentek korábbi koncertjeink közönségéből. Az első alkalommal már harminc tagot mondhatott magáénak a klub, nézőközönsége azóta is folyamatosan gyarapszik.
Az MMK Jazz Klub sorozata a modern könnyűzene történetét a jazz kialakulásától (az 1870-es évektől) a hetvenes évek végéig követi nyomon. Minden rész egy-egy zenei stílusra és az azt meghatározó társadalmi és kulturális folyamatokra fókuszál. Az előadásokon elhangzottakat nagyszámú, (ahol lehet) korabeli hang-, és videofelvétel támasztja alá, kézzelfoghatóvá téve a zenei fejlődést.
A Klub tematikus sorozatának célja a zene fejlődésének megismertetésével minél nagyobb zeneértő közösséget teremteni, hogy az emberek ne csak hallgassák, értsék is a zenét.
Említést érdemel a Klub látogatóinak kor szerinti megoszlása: az általános iskolástól a nyugdíjas korúig minden korosztály képviselteti magát az előadásokon, ezzel is erősítve próbálkozásunk létjogosultságát.
Fent vázolt céljaink eléréséhez az utolsó lépést a 2009 nyarán elnyert PANKKK-os pályázat elnyerése jelentette, mellyel a klub 600 ezer forintos koncerttámogatáshoz jutott. Ezáltal lehetőség nyílt arra hogy koncertekkel kiteljesedve szeptembertől végre teljes valójában megkezdhesse működését az MMK JAZZ KLUB.

Szeptemberi program
Szeptember 25. VasZoli és Bornemissza Ádám blues (Budapest)

Októberi program
Október 09. Lolly Pop (Dunaújváros)
Október 30."Sonny & Big Fat Chubby" blues duó (Budapest)

November program
November 13. N!Gaz

Decemberi program
December 11. Grapefruit

Januári program
Január 15. Fritz Joe & Gáspár Pál jazz duó
Január 22. Kelemen Angelika jazz zenekara

Február 12. 20 óra: Sophie & the Rhythm Rats
Február 26. 20 óra: Z A T zenekar + Oscars House lengyel zenekar koncertje (csereprogram)

Március 12. 20 óra: Takáts Eszter és a Gumizsuzsi Duó (Pankkk)
Március 26. 20 óra: Tárkányművek folk zenekar (Pankkk)

Április 09. 20 óra: Szaniszló Richard vibrafonos jazz triójának koncertje (Pankkk)
Április 30. 20 óra: Tamarazene jazz koncert (Pankkk)

Május 07. 20 óra: Dirty Slippersa + The PFL (Pankkk) zenekarok koncertje
Május 28. 20 óra: K N H jazz trió és az Easy Karma jazz trió koncertje
PANKKK támogatások
600000