tehkut57
NyékRock Tehetségkutató Verseny Rockzenekaroknak
Tehetségkutató
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Nyékládháza
nyekrock.hu
Profilkép
A NyékRock fesztivál a Nyékládházáért Független Fiatalok Egyesülete által kerül megrendezésre.

Az egyesület alapító tagjai szeretik az igényes zenét. Többen közülük együttesekben zenélnek, énekelnek. Ebből kiindulva kísérletképpen 2007-ben megrendeztük az első NyékRock fesztivált (akkor még a helyi művelődési házban), ami nem vár sikert hozott. Itt döbbentünk rá, hogy mennyire jól rátapintottunk a lényegre, alig volt elég a hely, olyan sokan jöttek el a fesztiválra, illetve egyszerűen annyi zenekar jelentkezett, hogy sokat vissza kellett utasítanunk a korlátozott lehetőségek miatt.

Ahogy mondani szokták: a többi már történelem. Elsősorban a NyékRockra koncentrálva, nagyobb befogadóképességű helyszínre költöztettük a fesztivált: az Olaj-félsziget jól vizsgázott, ezért a fesztivált a II. NyékRock óta ott rendezzük meg.