HungaroConnections 2009/II - pályázati kiírás
2009. október 09.

A program célja:

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK folyamatos együttműködésének eredményeként immár nyolcadik alkalommal írjuk ki a HungaroConnections pályázatot. Ennek elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse a határok közötti átjárást, egymás zenei színterének megismerését.

A program eddigi működése során nagy örömmel nyugtáztuk, hogy ez a pályázati forma sok zenekarnak adott lökést a külföldi koncertezési lehetőségek és partnerzenekarok felkutatásához. A HungaroConnections elsősorban azokat a zenekarokat célozza (kisebbeket és nagyobbakat egyaránt), amelyek életképesek, hisznek magukban és vállalják a külföldi koncertezéssel járó kihívásokat. A támogatásokkal elsősorban az útiköltségekhez próbálunk hozzájárulni és nem célunk a koncertek költségeinek teljes finanszírozása.
________________________________________________________

A támogatás összege és feltételei:

• Egy zenekar bruttó 120 ezer Ft támogatási összegre pályázhat (az általa kiválasztott külföldi partnerzenekarral együtt).

• A pályázó hazai zenekar és külföldi partnere 2 közös koncertet játszik: egyet itthon, egyet a külföldi partnerzenekar hazájában.

• A pályázó zenekar partnere a két rendezvény során azonos, tehát mindkét esetben fel kell lépni mindkét zenekarnak (ugyanakkor mindkét rendezvény esetén megengedett, hogy a két zenekaron kívül továbbiak is fellépjenek).

Támogatott időszak: 2009. október 1. – 2010. március 1.

Jelentkezési határidő: 2009. október 9. (postára adási határidő).
________________________________________________________

A pályázatok kötelező tartalma:

Egy pályázat csak abban az esetben érvényes, ha a pályázati határidőig a postai úton beküldött dokumentumok mellett az on-line regisztráció és a hangzóanyag feltöltése is megtörtént!!!

A PANKKK Programiroda postacímére a következő dokumentumokat kell beküldeni:

szabályosan kitöltött pályázati lap (formanyomtatványa letölthető innen);

• a külföldi zenekar szándéknyilatkozata a koncerteken való részvételről (formanyomtatványa letölthető innen).
Indokolt esetben szkennelt vagy faxon átküldött szándéknyilatkozatokat is el tudunk fogadni; ezeket minden esetben kinyomtatott formátumban kell mellékelni a pályázati anyaghoz.

• Postacímünk: PANKKK Programiroda, 1364 Budapest, Pf. 40.

Online regisztráció:

• a pályázó hazai zenekar hangzóanyagának, fényképének és rövid biográfiájának feltöltése a Dalok.hu honlap Zenészeknek menüpontjában található HungaroConnections online regisztrációs lapra.

• Az online regisztrációkat a Dalok.hu munkatársai hagyják jóvá, a zenekari profilok csak ezt követően jelennek meg a felületen.

A regisztrációs honlap címe: www.dalok.hu
________________________________________________________

Elbírálás és a nyertesek kiértesítése:

A pályázatokat az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Dalok.hu és a PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) által felkért szakmai kuratórium bírálja el. Összesen 25 csere, tehát 50 koncert támogatható.

A kiválasztás szempontjai:

• a jelentkező szakmai háttere;
• a feltöltött hangzóanyagok minősége;
• a pályázatban érintett koncertek és helyszínek nagyságrendi és minőségi besorolása, várható sajtónyilvánossága;
• a széles műfaji reprezentáció.

A pályázókat a beadási határidőt követően maximum két héten belül e-mailben értesítjük ki az eredményekről.
________________________________________________________

Elszámolás és a támogatási összeg folyósítása: 2009. november 1-től folyamatosan

A támogatott zenekarok a két koncertet kizárólag egyben számolhatják el.

A nyomtatott szakmai beszámoló kötelezően tartalmazza:

• a két koncert nézőszámát és rövid beszámolókat, a koncerteken készített néhány fényképet, valamint a promóciós anyagok (szórólapok, plakátok, jegyek, egyéb hirdetések) mintáit;

• a támogatási összeghez kötődő költségek tételes felsorolását (pl. benzin, buszbérlet, szállás, tiszteletdíj). Számlamásolatok becsatolására nincs szükség.

Az EJI, a Dalok.hu, az MXH és a PANKKK hivatalos logóinak a promóciós anyagokon kötelezően szerepelniük kell. Ezek hiányában a szakmai beszámolókat nem tudjuk elfogadni.
A logók letölthetőek a www.pankkk.hu honlap Letöltések menüpontjából.

A támogatási összegek kifizetése:

• a szakmai beszámolót személyesen vagy vidéki pályázók esetén postai úton kell eljuttatni a PANKKK Programirodába (1111 Bp., Budafoki út 15.)

• a PANKKK Programiroda munkatársa által kiállított szakmai igazolást a pályázó juttatja el az Előadóművészi Jogvédő Irodába, ahol a Jogdíjalap munkatársai az összeget átutalással fizetik a pályázó által megadott lakossági bankszámlaszámra.
________________________________________________________

A nyertes pályázóknak automatikusan jár a Dalok.hu szerződése, amely alapján a hazai és külföldi zenekarok felvételei felkerülhetnek a Dalok.hu online zeneáruház választékába. A nyertes pályázókkal a Dalok.hu munkatársai személyesen is felveszik a kapcsolatot. A zeneáruházról bővebb információk a www.dalok.hu honlapon találhatóak.

________________________________________________________

A HungaroConnections programmal kapcsolatos további információk:


Berta András (programigazgató, PANKKK):
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , 0620 3941071

Nagy Illés (operatív munkatárs, PANKKK):
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , 0630 3985519