Project
Rock
1992
Hajdú-Bihar megye
Hajdúszoboszló
www.projectzenekar.hu
 
 
 
 
Regisztrált felhasználók csillagozhatják a profilokat.
Profilkép
1992-ben alakult meg a zenekar Hajdúszoboszlón. Még ebben az évben készült el a Tedd Azt! c. koncertprogram (amely saját kiadásban kazetta formájában is megjelent), valamint folyamatos koncertezés zajlott egész évben, és a következőben is.
Felléptünk két alkalommal Geszti Péter ÁSZ című TV műsorában,
1994-ben a Szatmárnémeti Sam-Rock fesztiválra kaptunk meghívást, ahol az esemény gála zenekaraként adtunk fergeteges koncertet.
1995-ben Hobo születésnapi koncertjének előzenekara voltunk Debrecenben, de emellett számtalan más koncertet adtunk az ország területén.
Ugyanebben az évben jelent meg Az élet "B" oldala c. kazettánk (az előzőhöz hasonlóan saját kiadásban) prózai (vers, stb részletekkel) kiegészítve. Ezt követően számunkra is meglepő módon feloszlott a zenekar.
2008 tavaszán újjáalakultunk,majd ugyanezen év őszén elindult a Project honlapja: www.projectzenekar.hu
2009 tavaszán elkészült első videoklippünk a Tükörember című számból.
2009 nyarán az EDDA előzenekaraként adtunk koncerteket (ezek közül néhány a youtube.com-on is megtalálható). A 2009 dec. 27.-én az A38-as hajón megrendezett Borsodi tehetségkutatón (bandland.hu) a 3. helyet szereztük meg.
2010-ben ismét az EDDA-val, valamint saját koncertjeink vannak, részletesebben lsd. a honlapon: www.projectzenekar.hu
kontakt: tafi@projectzenekar.hu