Szakmai kerekasztal beszélgetések a Hangfoglaláson
2009. augusztus 03.

hangfoglalas_logo-2009Budapest, 2009. szeptember 11. – 2009-ben újra szakmai kerekasztal beszélgetésekre került sor a Hangfoglaláson. A PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) által szervezett szakmai fórumok a sajtó nyilvánossága előtt zajlottak, s céljuk az volt, hogy a résztvevők egymás álláspontját megismerve, közösen keressék azokat az új utakat, amelyek az egyes zenekarok szintjén is érezhetően hozzájárulhatnak az iparág fejlődéséhez.

A 2009. október 2. és 4. között a Syma csarnokban lezajlott PANKKK szakmai kerekasztal beszélgetéseken az előzetesen meghívott vendégek mellett részt vehetett bárki, aki zenészként vagy bármely egyéb érintett iparági szegmens képviselőjeként hangot szeretett volna adni véleményének.

„Nagy örömmel tértünk vissza a Hangfoglalásra, hiszen a rendezvény 2006-ban a PANKKK kezdeményezésével és támogatásával indult útjára. Már az első Hangfoglaláson, 2006-ban is volt alkalmunk összehívni a szakma képviselőit, így kötetlen beszélgetések során kerestük az iparág legfontosabb problémáira adható válaszokat” – nyilatkozta Berta András, a PANKKK programigazgatója. „2009-ben sem volt ez másképp, hiszen a korábban felvetett kérdések továbbra is aktuálisak, ráadásul a PANKKK elmúlt négy évének elemzéséhez és jövőbeli irányainak meghatározásához is nagyon fontos, hogy pontos visszacsatolásokat kapjunk a szakmától” – tette hozzá a programigazgató.

A rendezvényen bárki részt tudott venni, de előzetes szakmai vagy sajtós regisztrációra szükség volt. A regisztrációra a rendezvény előtt e-mailben, a Hangfoglaláson pedig a PANKKK standján volt lehetőség.

 

Letölthető tematika

Zeneoktatás Magyarországon - letölthető összefoglaló

Tehetségkutatástól a stadionturnéig - letölthető összefoglaló