A győri Rosa Parks ( Rosa Lee Parks polgárjogi aktivista után) zenekar 2007 nyarán alakult. Az első szárnypróbálgatások (korai indie feldolgozások: pixies, interpol, sonic youth) után a következő év elején már tudatosan elhagyják a dalokból az éneket, és kizárólag saját dalokat írnak. Dalszövegek helyett a számok íve, hangulata az igazi információátadás, főleg a számcímekben jelennek meg utalások a múltra (Take the last rose from Srebrenica, Pretty vs. United Kingdom) Azóta sok helyen megfordulnak, leggyakrabban magyar, hasonló zenét játszó csapatok híján külföldi, nevesebb zenekarok (khuda, heirs, immanu el, strafraen hákon) támogatásaként az ország több pontján, ismertséget szerezve (a nem csak) a stílus határain belül mozgó hallgatók között. Dalaikat illetően az experimentális, postrock jelzők a leginkább használtak, ennek az iránynak az első fontosabb állomása a 2009 végén saját erőből kiadott és terjesztett 3 számos EP, mely a győri négyes első két évének lezárását, és egy új időszak kezdetét jelenti. Zenéjük gyakran építkezik a dallamosabb, érzelemdús indie gyökereiből, míg ellentétként időnként a zajos, eltorzított skálák bukkannak fel zenei világukban.
Tagok:
Villányi Ádám - gitár Orbán Gergely - gitár Bóna Flórián - basszusgitár Nikházy László - dob |