Hogyan készül a tökéletes sajttorta?

tökéletes sajttorta

Az otthon készített sütemények, finomságok sok esetben ízletesebbek azoknál a változatoknál, amiket meg lehet vásárolni. Mindenkinek mást jelent a tökéletes sajttorta. A gyümölcsös, karamellás, fűszeres változatok egyaránt kedveltek. Akármelyik verziót szeretnénk is elkészíteni, az alapreceptre mindenképpen szükségünk lesz.

Nagyszerű dolog megismerni azokat a technikákat is, amelyeknek alkalmazásával legalább cukrászdai minőségű végeredmény, azaz tökéletes sajttorta jöhet létre. Ha ügyesen dolgozunk, akkor egy habkönnyű állagú finomságot kaphatunk, amit a családunk tagjai pillanatok alatt elkapkodnak majd.

A tökéletes sajttorta hozzávalóit megismerhetjük a receptek.at portálon, és ugyancsak itt olvashatjuk az elkészítésének a folyamatát. Mint minden süteménynél, a munkálatot a tortaforma előkészítésével kezdjük. Ezt követően a finomra őrölt kekszmorzsát sóval és olvasztott vajjal simára dolgozzuk, majd pedig ennek ¾ részét a tortaforma aljára nyomkodjuk.

Ezután elkészítjük a lágy, krémes tölteléket, de itt vigyázni kell, nehogy túlkeverjük a tésztát. Minél több levegőbuborékot keverünk bele, annál nagyobb eséllyel fog sütés közben szétrepedni. Ezért fontos, hogy ne a habverős fejjel dolgozzunk, mert azzal túl sok levegőt juttatnánk a tésztába, és nem sikerülne a tökéletes sajttorta.

Ekkor a tortaformát helyezzük egy magas falú edénybe, amibe töltsünk annyi forró vizet, hogy félig ellepje a formát, majd öntsük rá a tölteléket. 40-45 percen keresztül 150 fokon kell sütni. A sütőben hagyjuk kihűlni, majd 4 órán át tanácsos hűtőben tartani. A tökéletes sajttorta akkor van kész, amikor az öntetet a tetejére locsoljuk.