Robotfűnyíró segítségével elfelejthetjük a csíkos gyepet

A hagyományos fűnyírók esetében gyakori látvány a csíkos gyep, ugyanis emberi mivoltunktól fogva, sorról sorra haladva vágjuk a füvet, hiszen ez tűnik logikusnak, a leggyorsabbnak és leghatékonyabbnak ahhoz, hogy egyetlen kis területet se hagyjunk ki. Ezzel szemben a robotfűnyíró teljesen másképp „gondolkodik‟, nem követi a sorról sorra elvet, sőt, látszólag csak összevissza halad.

Ez egyrészt igaz is, másrészt pedig nem. Igaz, hogy a robotfűnyíró tudatosan nem egyvonalban halad, de az összevisszaságban is van egy rendszer, logika, amit a szenzorjai segítségével tervez meg. Ahol úgy érzékeli, hogy nem sikerült tökéletesen a vágás, vagy túl hosszú maradt a fű, oda még vissza fog térni, ahol elsőre is sikeresnek vélte a műveletet, ott kevesebb erőfeszítést tesz.

A robotfűnyíró célja a hatékonyság és nem a gyorsaság, a kettő pedig sokszor nem fér meg egymás mellett. Mivel pedig a kis robotgépünknek egyéb feladata nincs, ami miatt, mondjuk, az ember sietne, hogy minél hamarabb elvégezze a feladatot, így koncentrálhat arra, amire kell. A tökéletes fűnyírásra, ami a megtervezett összevisszasággal és a művelet közbeni tervmódosítással precízen és hatékonyan megvalósítható.

A fűnyíró robot által gondozott gyep így sohasem lesz csíkos vagy egyenetlen, hiszen mindaddig nem hagyja abba a munkavégzést, amíg az eredményt önmaga is nem véli megfelelőnek. Sokakban ébreszt kétségeket a határoló kábel használata, pedig a fűnyíró robot még annak mentén sem fog csíkokat hagyni, mivel nem követi végig a kábelt, hanem azt is több irányból, szögből közelíti meg. Az egyetlen eset, amikor a készülék leköveti a kábelt, az, amikor a dokkolóhoz térne vissza.

Ilyenkor a határoló kábel segítségével talál vissza a helyére, de mivel nincs vágó üzemmódban, így nem hagy nyomot maga után. Ha szeretne Ön is dús, erős és egészséges gyepet, akkor mindenképpen érdemes meggondolni a fűnyíró robot beszerzését, ugyanis olyan alaposságot kézi erővel szinte lehetetlen kivitelezni, ráadásul hagyományos módon sokkal kevesebb időt tudunk rászánni, ami szintén a pázsit szépségéből vehet el.